Visszatekintve az elmúlt évtizedre, robbanásszerűen tört be a pergető horgászok fogalomtárába az ultra finom pergetés. Míg korábban csak az átlagos, 3 méter körüli botokban gondolkozott a rablóhalas horgászok zöme, meg persze a hozzájuk passzoló normál, ma már közepesnek mondható csaliméretekben, az elmúlt években mind többen kaptak kedvet a lefinomított felszereléssel és rövidke horgászbotokkal történő, apró csalis pergetéshez.

   Ezt a növekvő igényt a horgászcikk gyártok is felfedezték és évről-évre rukkolnak elő újabb, jobb, kezesebb, remekül használható finom pergető horgászbotokkal. A kezdetekhez képest hatalmas a fejlődés mértéke. Eleinte zömében lágy, parabola akciós botokat készítettek UL szegmensben, kifejezetten kistestű halakhoz, mint például a sügér, domolykó, pisztráng. Majd később tudatosult a horgászokban, hogy a finom pergetés nem feltétlenül egyenlő az apró halak megfogásával, sőt, célzottan kapásra lehet vele bírni az inaktív vagy óvatos termetes halakat is. Elkezdtek piacra kerülni olyan pálcák is, amik bár finomságukat megtartották, a kis csalit el lehetett velük dobni továbbra is nagy távolságokra amellett, hogy a gerincükön, illetve az egész bot karakterén feszítettek. Nőtt a botok teherbírása, gyorsak lettek, így alkalmassá váltak a kis plasztikos pergetéshez is.

            Ilyen irányú fejlesztésekben a Daiwa cég is élen jár. A 2016-os és a 2017-es évben több új ultralight bottípus jelent meg a kínálatban. Ilyen a Generation Black szérián belül az Instant Noodle névre hallgató pálca is, ami 1-3 gramm dobósúlyú papíron, és 1,80 méter hosszú. A dobósúlynál azért jegyeztem meg, hogy „papíron”, mert kézbe véve, pláne használat közben nem egy 1-3gr-os pálca érzetét kelti. Sokkal inkább áll közel nagyjából a 2-7 gr-os tartományhoz.

Fontosnak érzem ezt rögtön a teszt elején megjegyezni, mert aki egy kifejezetten apróhalas, nanocsalis „gébvadász” pecabotra számít, az csalódna a Noodle-ban. Ennek a botnak van ereje, ez első kézbevételkor, a száraztesztes suhogtatás közben lejött róla. Gyors pálca jó kiegyensúlyozottsággal, bár kétség kívül erre rövidke hossza is rásegít. Meglóbálva érezhető, hogy a spicc felől fokozatosan keményedik fel és a bottest közepétől kifejezetten keménynek mondható. Amint kézbe vettem, tudtam, ez bizony kisgumis pecára lett teremtve.

Ezúttal elvonatkoztatnék attól, hogy wobbleres domis bogarászásra is alkalmas lehet, vagy más hasonló könnyű csalis módszerhez. Lelki szemeim előtt rögtön termetes kősüllők tömkelege lebegett, melyeket majd vele csalok horogra. Akkor még nem tudtam, hogy ez az elgondolás korántsem lesz olyan egyszerű. Sőt....

            Egy őszi napon Kozma Gergő barátommal szálltunk csónakba, hogy egy korábban szebb napokat is megélt közeli dunai öbölben a fentebb említett kősüllőket felderítsük. Hajnalban már vízen voltunk, hogy a nap első sugarainál a műcsalijaink csobbanhassanak. Hangulatos őszi köd fogott minket közre. A régmúlt kapásokban bővelkedő napjait idézte fel bennem. Izgatottan szereltem össze a botot. Hozzá illő méretű Daiwa Luvias 1003-as orsó került rá 0,06-os fonottzsinórral feltöltve.

Ez az orsó már az új ATD, azaz automata fékrendszerrel készült, ami kifejezetten a vékony zsinóros pecának kedvez. Lényege, hogy a beállított fékerő alá enged, amint a bevágás után meglódul a hal, így kiküszöböli a horgász kisebb ügyetlenségeit és segít elkerülni egy esetleges szakítást. Emellett az egész orsó mindössze 175 gramm önsúllyal rendelkezik, így a bottal kiváló összhangban pillekönnyű kombót képviselnek. Egy 5 centis twisterrel kezdtem 5gr-os jigfejjel szerelve. Ha nem is elsőre, de pár dobáson belül kapásom lett. Egész jó halnak tűnt, de a védekezése gyanús volt. Ahogy sejtettem, a bot fokozatosan keményedett fel terhelés alatt. Jellemzően az első tag végezte a munkát, a nyéltagban bőven maradt még tartalék. A pikkelyes jószág, bár nagyon igyekezett, a bot hamar felőrölte az erejét. Elkerekedett szemekkel bámultuk, amint felbukkant a csónak mellett, életem eddigi legnagyobb ezüstkárásza... Szája sarkában ott lapult a twisterem.

Ha ponty lett volna kevésbé lepődtem volna meg, de kárászt nagyon keveset fogtam életemben pergetve, ekkorát pedig sosem. Pár fotót megért, majd visszaengedtem abban a reményben, hogy ragadozóbb hajlamú jószág is lakik a környéken. Nos, lakott, de csak egy újabb békétlen békéshal... Ezúttal egy az előző kárászhoz hasonló méretű vérponty gondolta úgy, hogy izgalmasabb a „kukorica”, ha mozog. Ezek a halak, bár a felszerelés erejét kiválóan igénybe vették, mégsem villanyoztak fel kellőképpen. Ugyanis nem értük jöttünk. 2-3 jobbnak vélt ponton megálltunk, de ezek üresnek bizonyultak, vagy legalábbis nem találtunk halat rajtuk.

A következő megállóban nagyon bíztam. Nagy kiterjedésű márgás meder tarkította. Olyan kemény aljzattal, mintha ki lenne betonozva. A sóderos-agyagos redőkben lapulnak általában a halak, feltéve ha van mi lapuljon ugye. A jigfej méretet egészen 3gr-ig csökkentettem, hogy lassabban tudjam prezentálni a csalit a halaknak. A bottest ezzel a viszonylag kis súllyal is jól elboldogult és szépen kilőtte a hasonló felszerelésektől egyébként elvárható távolságra.

Legyező alakzatban vagy tucatszor végigdobáltam a jobbról balra, balról jobbra a vizet, mire sikerült egy kósza koppintást kierőszakolnom. Végre tiszteletét tette egy sztenderd méretű kősüllő! A reményhal. Vérszemet kapva felhevült lelkesedéssel folytattuk a pecát Gergő barátommal, de az egyébként csapatban járó hal ezúttal úgy tűnt lemaradt a csapattól... Még egy helyen megálltunk, ahol hasonló nihill fogadott, majd úgy döntöttem abbahagyjuk a bohóckodást és kimegyünk a mellékágba, majd az élő vízre. Itt először cimborám törte meg a csendet egy szép 2 kilós forma süllővel, majd nekem is sikerült nem sokkal utána megcsípnem a szűk kilós kistestvérét. Kezdett alakulni a peca, de még mindig messze elmaradt az itt jellemző őszi szokásostól.

Újabb hosszú csend és üres helyek következtek, végül kikormányoztam a csónakot a folyóra. Egy kisebb akadón álltam meg, ahol olykor előfordul kősüllő is, süllő is. Viszont mivel itt a vízmélység is jelentősebb, illetve a sodrás sem csekély, növelnem kellett az ólomfej méretet. Természetesen jelentősen túlterhelve így az Instant Noodle-t. A helyzethez illő 7 centis gumihal illetve a 10gr-os fej már túl volt a bot ideális ingerküszöbén, de még elbírta. Nyilván a csalivezetés sem volt álom vele, jelentősen bólogatott minden mozdításnál. Tiszta sor, nem erre lett kitalálva, de bujkált bennem a kisördög, hogy akasszak vele egy komolyabb halat is sodrásban.

A lehorgonyzás jól sikerült, rögtön megtaláltam az akadót, és benne az első halat. Reméltem, hogy kősüllő lesz, de csak egy éppen méretes süllőcske dugta ki a vízből az orrát. A jövő reménysége. A lakótárs már egy fokkal ígéretesebb volt. Verte ugyan a kilót, de az öreg fogas mérethez még neki is nőni kell. Még két apróságot sikerült elcsípni, majd beláttuk, hogy nincs értelme erőltetni és otthagytuk az óvodát. Lassan szürkült, előkerültek a marconább felszerelések és darabos csalik. Az éjszakát már az igazi nagyvadaknak szenteltük, de ez már egy másik történet.

            Örültem volna, ha a tél folyamán még sikerült volna akár a Tiszán egy jó kősüllős pecába belefutni az alaposabb botszemle érdekében, de erre végül nem került sor. Szűkültek a lehetőségek és elvitt a nagyhalak reménye más irányba. Persze ez a lényegen nem változtat, a bot, orsó egyaránt megállta a helyét. Az orsón nemigen van mit ragozni, felső kategóriás darab annak minden előnyével, sima futásával és hibátlan működésével. Néhány pillanatra még az új fejlesztésű féket is sikerült megciripeltetni. A bot pedig, bár hasonló rengeteg van manapság a piacon, mégis egy üde színfolt a maga kifinomultságával, egyszerű, sallangmentes fekete küllemével. Aki most keres UL botot, vessen rá egy pillantást! Lehet ő lesz az új kézhez illő horgásztárs!

Szerző:Sztahovits Péter