Feel Alive.

Termék keresés:

A tökéletes ragadozó.Csukaóriás a nyári napfordulón

Szerző: Hernyák Aurél

 

A csukapergetés hagyományosan nem nyári műfaj, a Daiwa teszt-horgásza, Hernyák Aurél azonban az idei legforróbb kánikula idején, a nyári napforduló hajnalán kerített horogra egy nem mindennapi csuka-óriást, könnyű multis felszereléssel.

 

Senki többet, harmadszor

 

Harmadszor jártam ezen a régi, majdnem elfeledett bányatavon. Vegyes érzésekkel érkeztem, hisz az előző két horgászat nem volt sikeres, mégis vonzott ez a víz. Első alkalommal, kora tavasszal a feketesügér-állományt céloztuk meg, miközben láttuk az intenzív csukaívás jeleit, ahogy jókora példányok marakodtak, forogtak a nádban. Persze messze elkerültük a krokodilok által preferált területet, hadd gondoskodjanak háborítatlanul a jövő csukaállományáról. Akkor könnyű szívvel vontunk mérleget: a feketékhez még hideg a víz, a csukák meg ívtak. Sima betli, de ez benne van a játékban. Májusban ismét hárman pergettünk csónakból egész álló nap. Két rutinos horgásztársam sem kímélte magát, én is mindent megpróbáltam. Bár láttunk aznap a kristálytiszta vízben csukákat és feketesügereket is, mégsem termett nekünk babér.

 

Maximális terhelésA szokások rabjai

 

Utólag visszagondolva nem is csoda, hiszen reggel indultunk a tóra, délután pedig már hazafelé vettük az irányt a hosszú út miatt. Ezzel persze a ragadozók táplálkozási szokásainak megfelelő két kulcsfontosságú időszakot, a hajnalt és az alkonyatot kihagytuk. Ez nem feltétlenül baj, mondjuk késő ősszel, télen, vagy ha az adott vízben kevés a táplálékhal, de májusban, ezen a tavon, ahol szinte felszínig ér a hínár, és túlzás nélkül egymást érik a vörösszárnyú keszegek, ez nem jött be. Másrészt pedig egy olyan háborítatlan vizen, mint ez a kis tó, finomabban, óvatosabban kellett volna a vizet megközelíteni annál, mint ahogyan azt mi tettük. Sajnos az utóbbi időben nagyon hozzászoktunk a fővárosi Duna szakaszon és a közeli, hétvégi házakkal körbeépített bányatavakon, hogy nem tudunk elég elővigyázatlanok és zajosak lenni ahhoz, hogy kitűnjünk a környezet zsivajából. Itt azonban, ahol a halak havonta találkoznak egy-két horgásszal, az észrevét-lenségnek, óvatosságnak hatványozott jelentősége van. Tulajdonképpen lehet, hogy mindent jó csináltunk, ami a módszereket illeti, de mindent rosszul, ami az időszakról, megközelítésről, vízparti viselkedésről szólt?

 

Próba, szerencse

 

Az újabb próbálkozás nyár közepére esett. Ez nem éppen csukapergető időszak, de a tó halállományát jól ismerő Péterrel mihamarabb végére akartunk járni a dolognak. Egy alkonyatot, éjszakát és hajnalt szántunk a pecára, dacolva a nappali 38 fokos hőséggel és a milliárdnyi szúnyoggal. Ezúttal már csendben, messziről lopóztunk a partra a minimálisra rendukált cuccunkkal. Kézjelekkel, suttogva rendezkedtünk el, és tettük vízre a csónakot. Peti hozott egy nagyobb teljesítményű elektromos csónakmotort, amit így kisebb fordulaton, kevesebb zajjal járathattunk azonos tempó mellett. Nem tudtuk, mi vár ránk, de elszántak voltunk.

 

KrokodilElső menet

 

Az alkonyat gyorsan érkezett, felhők borították az eget, zivatar közeledett. A tiszta vízre tekintettel elősőként kipróbált természethű csalijaim nem arattak sikert, Peti azonban jókora méretű, rikító színű spinnerbaitjével több csuka kíváncsiságát is felkeltette. Több kisebbet fogott, kettő rövid közelharc után távozott. Úgy tűnt, megtaláltuk a „csukás sarkot”, azaz a tó csukák által preferált részét, és világos volt az is, hogy a természethű, diszkrét csalik helyett a meghökkentő, idegesítő darabok csalják ki őket rejtekhelyükről. A nagy ellenállású csalikra és a csukákkal megvívandó dzsungelharcra is készültem egy speciális –egyszerre karbon és üvegszálas Glatech blankra épített - bottal, amire egy különösen erős, csúcskategóriás multiorsó került, vastag fonott zsinórral feltöltve. Elkértem hát Petitől egy húzásra a hatalmas, házi készítésű tartka spinnerbaitjét, és második dobásra kaptam is egy határozott rávágást. Nem maradtam rest a válasszal. Az erre a feladatra tervezett felszereléssel hamar a csónakhoz tereltem az 55 centis virgonc csukát. Gyors horogszabadítás után mehetett vissza a hínárfoltok sűrűjébe. A látott és megfogott csukákon felbuzdulva tovább horgásztunk, majd Peti megakasztott egy különösen erőteljesen védekező halat is, de sajnos pár másodperc után kiakadt a horog, véget ért a küzdelem. Úgy döntöttünk, békén hagyjuk a helyet és hajnalban visszatérünk. A zivatar közben ideért, jó négy órán keresztül dörgött és villámlott felettünk. Peti sátorral készült, én lusta voltam, a kocsiban húztam meg magam. Mondanom sem kell, remekül aludtam a kora hajnali ébresztőig.

 

Orsók csalikKi korán kel

 

Pirkadatkor, számot vetve az előző este tapasztalataival, kiválasz-tottam egy maréknyi szóba jöhető csalit. A kritériumok adottak voltak. El kellett jönniük a hínár között, és figyelemfelkeltőnek kellett lenniük, tehát rikító szín és csörgők előnyben. A csukás sarok felé tartva feltettem egy terelőnyelv nélküli vertikális wobb-lert, a Megabass csörgős Vibration X bluegill-mintás modelljét a magammal hozott finomabb multis kombómra. Ezt a kis, min-dössze 95 gramm súlyú kétrészes multis botot, rajta a T3 Ballistic orsóval általában könnyebb pergetésre használom. Ehhez a kis ellenállású vertikális csalihoz jobban passzolt a pehelykönnyű, gyors és rugalmas bot, kényelmesebb volt a kezes, nagyon lapos építésű T3-as multi, az elérhető dobástáv pedig engem is meglepett, Péterről nem is beszélve. Már első dobásra ráfordult egy csuka a wobblerre, tisztán láttam a hajnali derengő fényben felvillanni az oldalát, de nem ütötte meg. Gyorsan visszadobtam a helyre, de hinarat fogtam. Tapasztaltam, hogy a slider-típusú jerkbaitek és a vertikális wobblerek hasi hármashorguk nélkül szinte bárhol elhúzhatók, fogósságukból viszont alig veszítenek. Így kis kulcskarikanyitó fogóm segítségével rögtön levettem wobblerről a hasi hármashorgot, és megcéloztam egy ígéretes öblöt a nádszélben.

 

Crocodile rock

 

Becsobbant a csalim, megindítottam, éreztem a boton, ahogy megrezdül benne a csörgő, amikor lórugás erejű rávágást kaptam és majdnem kirepült a kezemből a könnyű bot. Hátra suhintottam bevágás gyanánt, mire a karbon pálca C-alakba hajlott, és csak rugózott a mélyben egy helyben fejét rázó hal ellenállása alatt. Felhördültem, Peti a bot ívét látva a fényképezőgép után nyúlt. A felszerelést „ütközésig” terhelve próbáltam elhúzni a halat a nádszéltől a mélyebb víz felé, majd fékezni a kirohanást, amivel a csónak alá tört. Bíztam minden összetevőben: a horog jó, a kapocs kipróbált széria, a drótelőkét megbízható anyagból magam készítettem, a csomót mindig így kötöm, tartani fog. Vastagabb monofil főzsinórom nyúlása is besegített, amíg nem lazítottam a féken eleget, közben hüvelykujjamat a dobra feszülő zsinóron tartva éreztem, ahogy a drótelőke peng a csuka fogain. Próbáltam a felszín felé kényszeríteni, hogy lássam, mennyire biztos az akadás. Amikor megláttuk, Peti annyit mondott: „Ez komoly.” Már fogtam a Balti tenger partvidékén igazán nagy csukákat, így meg tudtam ítélni, hogy ennek a hossza valahol egy méter körül lehetett. Így is dolgozott már bennem az adrenalin, a látvány rátett egy lapáttal. A wobbler nem látszott ki a szájából, így bíztam az akadásban és a felszerelést jócskán terhelve terelgettem, fékezve a csónak körüli kirohanásait. Főleg arra kellett ügyelnem, hogy ne akadjunk össze a horgonykötéllel. Végül Peti átnyújtotta a merítője nyelét, én fölé vezettem a halat, majd a szák keretét fogva beemeltem a csónakba. Örömömben felkiáltottam: „Igen!” Nem gondoltam arra, hogy ekkora sikert aratunk, de visszaigazolta igyekezetünket a víz. Nyilván sokat tett hozzá a szerencse is, de ahhoz is jókor kellett lenni jó helyen. A hal a vizes mérőszalagon fekve egy fejrázással megszabadult az addig feszes zsinóron biztosan tartó hármashorogtól. Teljes hossza 99 centi volt, gyönyörű, sokat megélt, erős, jól táplált példány. Mindenki örülA gyors fotózást nyugodtan tűrte, miután megharapott, a képeken az én vérem látható, nem a halé. Az öreg csuka persze egyetlen karcolás nélkül megúszta a kalandot, és most is ott riogatja a halakat valahol. Remélem, még sokáig.

 

Felszerelés:

 

Könnyű (a „nagycsukás”):
Bot: Daiwa Crossbeat 602MRB, 180cm, 7-21g, (japán modell)
Orsó: Daiwa T3 Ballistic 100HSL
Zsinór: Varivas Game monofil, 22lbs (10kg szakítószilárdság)
Előke: saját készítésű 30cm-es drótelőke Daiwa alapanyagokból
Műcsali: Megabass Vibration X, 17,5g, csörgős, GG Gill színben

 

Nehézpergető:
Bot: Daiwa Generation Black Crazy Cranker, 2,01m, 15-40g
Orsó: Daiwa Z 2020L
Zsinór: Daiwa Tournament 8braid, 0,26mm
Előke: Daiwa Tournament SW Triple Gamma, 0,47mm
Műcsali: házi készítésű spinnerbait