Feel Alive.

Termék keresés:

 Hazai pálya csukái

csuka_2

Szerző: Szahovits Péter

 

Épp három éve annak, hogy a csukatilalom utáni első napokat Észak-Németországban, a Boddenen ünnepelhettem. A lagúna testes csukáit abban az időszakban, odakint, tenyérnyi gliderekkel, azaz jerkelésre alkalmas wobb-lerekkel, és a hozzájuk illő multis felszereléssel lehetett a legeredményesebben horogra csalni. Rettentő mód élveztem azt a fajta horgászatot, s bár néha-néha itthon is sikerült olyan vizet találni, ahol szintén a csukafogás ezen módja bizonyult célravezetőnek, mégis ritkán adódott hasonló alkalom, amikor is a tiszta víz és a krokodilpofájúak egyaránt adottak voltak.

 

Éppen ezért felcsillant a szemem, mikor Szabó Zoli és Szentesi Attila barátom invitáltak egy számomra eddig ismeretlen bányatóra, ami a hírek szerint szép csukákat rejt. A hosszú útra velem tartott kedvesem Gyöngyi, aki ezúttal hagyott érvényesülni és inkább családlátogatást és sütemény sütögetést választott, valamint Gergő és Sanyi barátom is. Kisebb csapattal szálltuk meg a tavat. Az előzetes információk alapján annyit tudtam, hogy a víz rendkívül tiszta és a szélében is lehet csukára számítani, valamint mélyebb törések mentén. A szélvizekben úgy gondoltam, működhet a jerkelés, a mélyben pedig egyértelműen a nagy méretű gumihalakban bíztam. Mivel öten utaztunk egy személygépkocsiban, igyekeztünk mindannyian a minimumra szűkíteni a felszerelésünket.

Jómagam is olyan botot választottam a túrára, amivel egyaránt megoldható a nehéz wobblerek biztos hajigálása, valamint a mélyben vezetett gumihalakhoz is alkalmas. A Daiwa kínálatából a Team Daiwa Jerk boton akadt meg a szemem, mégpedig a 40-80 grammos, 1,95 méter hosszú, két részes változaton. Egy merev, zippzáros tok is tartozik hozzá, így a szállításból adódó kevés hely kipipálva. A Team Daiwa széria már egy ideje jelen van piacon és nem csak multis, de peremfutós, azaz spinning pálcákból is széles a kínálata. Úgy gondoltam, egy Daiwa Dynastar 150L hengermultival ideális párost fognak alkotni.

 

A csukatilalom utáni első horgászatot mindig nagy izgalom övezi. Március hónapban majd' minden általam horgászott ragadozót védte az ívási oltalom, így ebben az időszakban ritkán pergetek, jó esetben maximum fekete sügérre, de a kedvezőtlen időjárási viszonyoknak köszönhetően ezek az „életben tartó” pecák idén elmaradtak.  Azért az áprilisi csukapecát is fenntartásokkal kezelem. Kényesen ügyelek arra, hogy olyan vízen, olyan helyen vessem be a horgomat, ahol lehetőleg nem akadok nászukat élő, vagy éppen fészket őrző süllőkbe. Az úticélunk ebből a szempontból is megfelelőnek tűnt.

Csónakba szállva vettük üldözőbe a pettyes ragadozókat. A lassú villanymotor és az erős szél nem a legjobb párosítás, de lassan elértük a tó csendes-szélvédett végét, ahol a csukákat sejtettük. Akár bosszankodhattunk is volna az olykor viharos szellő végett, de tekintve, hogy országszerte szakadó esőt ígért az előrejelzés, a fejünk felett pedig egyelőre nyoma sem volt, még így is örülhettünk. A sort Gergő barátom nyitotta, két egymás után fogott gumihalas csukával, majd mellettem Sanyi is belehúzott és kipattintott három krokodilt csicsás, sündisznó szerű szoknyás jiggel. Máig nem értem mit ettek azon a csalin a csukák... Eközben én ismerkedtem a felszereléssel. Kicsit elszoktam az utóbbi időben a revolvernyeles pecától, így időbe tellett, mire ráállt a viszonylag kicsi kezem, viszont az orsó méretével nem volt problémám. Korábban volt már dolgom henger multival. Az egy robosztus, csupa fém szerkezet volt, ennél fogva nehéz is, és a pereme túl éles volt, vágta a tenyerem, így voltak bennem kételyek, mielőtt a Dynastar a kezembe került. Pozitív csalódás volt kézbe venni, hiszen egyrészt a mérete sem túlzó, a súlya is elviselhetőnek bizonyult, valamint nagy örömömre a szélei ívesen el vannak dolgozva, így nem bántotta a tenyerem.

 

Csuka_1A Dynastar egy rettentően leegyszerűsített kis orsó. A bal oldalán található a tengelyfék gomb, amivel lehet szabályozni a dob fékezőerejét. Ez a gomb általában minden más multiorsónál is megtalálható, viszont a test túloldalán szokott lenni egy további állítási lehetőség. Nézegettem-nézegettem, de nem találtam se mágnes fékre, se centrisre utaló jeleket vagy tekerőket. Végső soron nem is igen volt erre szükségem, hiszen pusztán a tengelygombnak a segítségével be tudtam állítgatni az adott csalihoz szükséges erősséget, és gond-probléma nélkül tudtam dobálni. A halak fárasztásánál használatos fék már a hagyományos csillagfék, ami viszont műanyagból készült. Ezt egyszer beállítottam, aztán békén is hagytam.

Akció közben ennek nem éreztem hátrányát, mint ahogy ez az első szép csukám fárasztása közben ez megbizonyosodott. A német területen is bebizonyosodott 15 centis gumihalra jelentkezett egy vaskos vízbe dőlt fa mellől. Amilyen óvatosan igyekeztem elvezetni az akadó mellett a csalit, olyan óvatosan nyúlt rá a koma is, de szerencsére jól akadt. Keresztben feszült a szájában a gumi és olyan szépen begyűrte, hogy ki sem látszott a fogak mögül. Néhány rövid kitörést produkált még a csónak mellett, de az erős felszerelésnek nem volt igazán ellenfél, hamar megadta magát. Ilyen hallal indítani az idei csukaszezont önmagában is nagy öröm, de kíváncsian vártam a folytatást.

A délután folyamán a part előtt sodortattuk magunkat a széllel, így igyekeztünk minél nagyobb területet lehorgászni. A gumihallal ezt a tempót már nem sikerült tartani, előkerültek hát a wobblerek, amik közül a Cormoran King Of Jerk nevű darabjához fűztem a legtöbb reményt. Ez ugyanis egy glider típus, ami nagy kedvencem, mivel megfelelő súllyal rendelkezik, csörög, szépen mozog, úgy gondoltam a csukáknak is tetszeni fog. csuka_3Pontosan a part széléhez próbáltam dobni, hol nádasok, hol bokrok tövébe. Ez többé-kevésbé sikerült is. Azért jegyeztem meg csak, hogy „kevésbé”, mert volt, amikor a parton landolt a csalim egy jobban megszalajtott lendítés után. Annál nagyobb meglepetés volt, hogy az első jerkes csukát így fogtam! No nem kell rosszra gondolni, nem ugrott ki a fűbe a csalim után, hanem mikor koppant a földön, egy rántással visszacsaptam a vízbe, majd hogy a ráragadt füvet valahogy elhagyjam, még egy erőteljeset belehúztam. Ennek a belerántásnak pedig nem tudott ellenállni egy partközelben ólálkodó kroki. Sanyi meg is jegyezte, érdekes a csalivezetési stílusom... A hal igen viccesen mutatott egy marék fűvel, nomeg a wobbleremmel a szájában.

A délután folyamán sikerült kellőképpen összenőni a szettel. A dobásaim is egyre pontosabbak lettek, és nem sokkal a „füves” eset után az akadó mellé (és végre nem bele) ejtett King-re újabb delikvens jelentkezett. Ezek a wobbleres csukák méretben jóval elmaradtak az első gumis betyár után, de fogásuk izgalma kárpótolta ezt. Akárcsak az a jószág, amit ötszöri támadása után tudtam csak megakasztani. Egy keskeny torkolatba dobtam be, s hamarosan meg is jelent a csalim mögött a tolóhullám. Rövid pöckölgetésekkel vezetgettem ekkor a csalit, s bár nekirugaszkodott, a horog nem akadt. A következő dobásnál ugyanott éreztem, hogy megüti, de ismét nem akadt, majd ezt még kétszer eljátszotta, mire ötödjére nagyon koncentráltan, ezúttal lassan-lomhán rángattam a wobblert és végre eltörölte rendesen. Jó példa volt rá, hogy érdemes változtatni a csalivezetésen. Jerkelés közben ez különösen könnyedén megtehető, hiszen sokféle módon lehet bevontatni a csalit. Jól működik a rövid pöckölgetés, amikor csak 10-20 centit mozdítunk a botspiccen és az orsóval folyamatosan vesszük fel a zsinórt, így tartva a kontaktust, de a lassú-lomha fél méteres belehúzások is tudnak működni. Bármelyiket is választom, mindig tartok néhány taktusonként egy rövid szünetet. Sokszor ebben a szünetben, vagy az utána következő hirtelen elindításba támad be az addig csak kíváncsiskodó csuka. Hogy mozdításainkra hogy reagál a csali, érdemes megnézni magunk előtt, tiszta vízben. Megfelelő húzásra jobbra-balra ki fog térni, intenzitástól függően hol jobban, hol kevésbé, ha pedig megállítjuk, az adott helyzetben fog maradni, s közben lebegő wobbler esetén lassan emelkedni fog, a süllyedő pedig értelemszerűen süllyedni, mely utóbbi olykor még lassú imbolygó mozgást is tesz.

Ezek a bizonytalan, kiszámíthatatlan mozdulatok pedig igazán vonzóak a ragadozók számára. Ahhoz, hogy ezek a mozdulatok pontosak legyenek és kényelmesen kivitelezhetőek, kell a megfelelő felszerelés. Ezeket a méretű és súlyú csalikat, valamint az ezeknél alkalmazott csalivezetési módokat egy castingos Jerk felszerelés szolgálja ki leginkább. Ezzel esik kézre a módszer igazán. csuka_4A lényeg, hogy a bot megfelelő erővel rendelkezzen, hogy akár 50-60gr-os wobblereket is el lehessen vele messzire dobni, még se legyen túl durung, hogy utána tudjon adott esetben azért nyúlni egy-egy vehemensebb kirohanásnak. S még valami! Nyilván az sem hátrány, ha nem nehéz a felszerelés, hiszen folyamatosan terheli a csuklót, ami egy áthorgászott nap után eléggé megterhelő mulatság lehet. Nos, ezeknek a kritériumoknak az általam kipróbált Team Daiwa Jerk bot abszolút megfelelt! Egy apró észrevételt mégiscsak megjegyzek. A toldása stuccnis. Ez önmagában jó, kedvelem a stucnis toldású pecákat, csakhogy ennek sima a felülete, és talán ezért, ha nem szorítottam rá az alsó tagra rendesen a felsőt, peca közben eltekeredett, így újra kellett szorítanom. Ez nyilván megszokás kérdése is lehet. Az utóbbi időkben jellemzően egyrészes botokkal horgásztam, azoknál ilyenre nem kell odafigyelni. Minden esetre érdemes időközönként ráellenőrizni az illesztésre.

 

Az orsó is hozta az elvárásokat. Sima futású, kotyogásmentes darab. A 0,20-as Daiwa Shinobi Braiddel szépen töltötte fel a dobot, nem is volt problémám a szálak összeszorulásával. Annak ellenére, hogy inkább peremfutós, mint castingos horgász vagyok, gubancot is csak egy-kettőt dobtam vele az egész napos dobálás alatt és azok is gyorsan bogozhatóak voltak. A szemfülesek észrevehetik, hogy van egy on-off gomb az orsóházon. Bekapcsolt állapotban ez arra szolgál, hogy amint levesszük a szabadonfutó gombról az ujjunkat, azonnal visszazárjon, így jól jöhet például vertikális gumizás során is. Nekem erre a funkcióra ezúttal nem volt szükségem, de látok benne fantáziát. Ahogy a túra utolsó csukája is látott a kékes színű csörgős műanyaghalamban. Nem volt nagy hal, de zárásnak pont ideális. Összességében egy élvezetes szezonindító pecán vagyunk túl. Azóta „hazai pályán” is sikerült felavatnom a felszerelést, s hamarosan újabb nagy csukás kalandoknak nézek elébe. Egyebet nem is kívánhatnék másnak sem! Ja? És Gyöngyiék sütije is elfogyott a hazaúton!