Már első kézbevételkor feltűnik az igazán csekély súlya és a hihetetlen gyorsasága. Ezt egyrészt a SUPER SVF Graphite™ blank konstrukciónak köszönheti, mely egy minimálisra csökkentett gyantatartalmú, éppen ezért rendkívüli rugalmasságú karbon anyag, melyet a Daiwa csak a csúcs botjaiban használ. A 3DX™ a Daiwa által fejlesztett 3 dimenziós szövet-struktúrájú karbonszálas erősítés, melynek következ-tében a blank tömörsége jelentősen megnőtt és a bot erőátvitele teljesen egyenletes, mindegy, hogy milyen irányból hat rá a húzóerő. Ráadásul ennek az erősítésnek köszönhetően a bot felülete kicsit a kígyóbőrre hasonlít, így a megjelenésével is kiemel-kedik az átlag közül, nemcsak a paramétereivel. A bot semmilyen szempontból nem hagy kívánnivalót maga után, a megépítéséhez csak japán komponenseket használtak fel. Megfordult már a kezemben néhány bot, de ilyen könnyű és ilyen gyors botot még nem láttam a pontyozó választékban. Dobás utáni csillapítása hihetetlen, a blank a Fuji Titanium Sic K-gyűrűsort kapta, amely jelentősen csökkenti a gubancolódás veszélyét és megnöveli a dobótávot. Ezt a botot kimondottan a DAIWA TOURNAMENT BASIAIR QD orsóhoz készítették, így tökéletes párost alkotnak együtt.

 

„Made in Japan”: ez már önmagában egy megbízható minőséget mutat, de mégis szánjunk néhány gondolatot a részletekre. Az AirMetal magnézium anyag nagyon könnyű és erős, ez alkotja az orsó házát. A rotor Zaionból készült, mely egyfajta speciális, nagy sűrűségű karbonszálas anyag, amelyet extrém terhelés elviselésére és hosszú élettartamra szánnak, mindamellett, hogy nagyon könnyű. Súlya 50%-a (!) az alumíniuménak, viszont a precíziós megmunkálása jóval bonyolultabb. A DigiGear II esztergált hajtómű és a Wormshaft dobemelés tökéletes zsinórprofilt eredményez. A Titanium (TiN) bevonatú peremmel ellátott, kovácsolt alumínium távdobó dob és az Anti Blacklash System(ABS) –nek köszönhetően távdobásra született. A felhasznált professzionális anyagok és az orsóban rejlő összes innováció közösen adja ezt a tökéletes finommechanikai szerkezetet, melyet a gyors és könnyen kezelhető precíziós Quick Drag fékrendszer tesz igazi remekművé. Ezen kis elméleti kitekintés után nézzük a gyakorlatot.

 

Az összepárosított felszerelést kézbevétel után hihetetlen könnyűnek éreztem és mivel a katalógusban is szinte hihetetlen adatok voltak feltüntetve, úgy gondoltam, utánajárok. A bot katalógus szerinti súlya 320 gramm, amely egy 3,9 méteres, 3,5 lbs teszt görbéjű, 7 gyűrűvel szerelt pontyozó bothoz képest extrém adat! A néhány grammnyi eltérés ellenére beláthatjuk, hogy a katalógusban szereplő értékek helytállóak, és nem véletlen éreztem olyan könnyűnek a felszerelést, hiszen az is. A páros súlya valamivel több, mint 760 gramm, ez így együttesen is kevesebb, mint egyes nagyméretű pontyozó orsók súlya. Gondolom, sokakban felmerül a kérdés, hogy miért olyan fontos a súly, hiszen a botot nem kézben tartva horgászunk vele, hanem állványon vagy leszúrón van elhelyezve. Ez igaz. De, aki már megtapasztalta, az tudja (aki még nem, az remélem egyszer megtudja), hogy bizony sokat számít, amikor egy intenzív, többnapos horgászat alatt, vagy egy verseny sorén - ahol több száz kilogramm halat (ez akár 1 tonna közeli mennyiség is lehet) - kell a partközelbe terelni nagy távolságból. Ilyenkor nem mindegy, hogy ezt egy 760 grammos vagy esetleg egy 1,2 kg-os felszereléssel tesszük. Szem előtt tartva, hogy egy fárasztás akár 15-20 perc is lehet, ha nagytestű halakról van szó, vagy gyakori újradobások esetén - ami ha addig nincs kapás akár 40 percenként is szükséges lehet – a felszerelés súlya fontos tényező. 50 óra talpon lét után már érezhető a különbség is, ezt be kell látni.

 

A bot paramétereiből adódik, hogy tökéletesen alkalmas távoli dobós horgászatra, így értelemszerű volt, hogy megnézzem, mit tud. Vízen a dobások nagyon szép távot mutattak, de ez nagyon csalóka lehet. Nagyon nehéz pontosan megbecsülni esetleg számszerűsíteni a távot, én pedig egy kíváncsi ember vagyok, de ugyanakkor szeretem hitelesen alátámasztani a leírtakat. Így maradtam a pontosan mérhető dobástesztnél, szárazon, egy réten. Attila barátom javasolta, hogy menjünk a Duna partra, ismer egy erre alkalmas helyet. Megérkezésünkkor kicsit nagyobb volt a hely látogatottsága, mint gondoltuk, de a közelgő ebédidő azért lassacskán mindenkit hazatessékelt, így neki tudtunk fogni. Ágasok leszúrásával jelöltem a start pozíciót, valamint 140 métertől 10 méterenként leszúrtam egyet-egyet jelzésként. Azért a ritkán arra tévedő sétálgatók között, volt olyan, aki viccesen megkérdezte, hogy volt-e már valami? Őszintén válaszoltam neki, hogy még csak egy ötös forma jött, de vannak itt nagyobbak is, csak ahhoz még nagyobbat kell dobni. Ami még igaz is volt, mert a dobópálya mögött a Duna volt. Mérés nélkül is éreztem, hogy a 140 méter simán benne van a botban. A bottal történő első dobásoknál, amikor kerestem a megfelelő dobósúlyt, egy kicsit félve tettem fel a 100 grammos ólmot, mert olyan könnyű volt a felszerelés, hogy azt gondoltam, ennek még ez is sok. Aztán be kellett látnom, hogy nyugodtan mehet erre még több is. Annak ellenére, hogy nagyon könnyű, hihetetlen erő van benne és mindent beleadva meg lehet húzni dobáskor. Mondjuk az az egyik alapja a távdobásnak, hogy a felszerelésben 100%-osan meg kell bízni, mert anélkül mindig lesz egy kis félelem az emberben, ami visszafogja. 110-120 gramm között találtam meg az ideális dobósúlyt, 115 grammos ólommal dobáltam.

Mivel a Duna parton voltunk, ezért a mért dobások előtt dobtam néhányat a vízbe is bemelegítésként. A képeken is látszik, hogy a bot nyél részében, kellő tartalékok vannak a nagy dobások kivitelezéséhez. A dobás utáni csillapítása pedig hihetetlen, szinte azonnal visszaáll a nyugalmi helyzetbe, ezzel is növelve a dobótávolságot. A leghosszabbra sikerült dobásom 155 méter volt, de úgy éreztem több van ebben a botban, csak nekem nem sikerült akkor és ott kihoznom belőle. Szerencsére a legnagyobb dobás nem egy kiugró jól elengedett dobás volt, hanem a dobások nagy része stabilan 150 és 155 méter között ért földet, meglepően nagy pontossággal a képzeletbeli egyenestől - melyet a leszúrt ágasok mutattak – csak 1-2 méterre. Ezen teszt alkalmával az is bebizonyosodott, hogy van hátulütője is a távoli dobásoknak! A földbe csapódó ólmot nem lehet visszahúzni, hanem nekünk kell „utánamenni”. Amíg mi Attila barátommal az élet nagy dolgairól filozofálva szépen odaballagtunk egy 150 méter feletti dobáshoz és ott még 1-2 percig ecseteltem neki, hogy mennyire rendben van ez a bot - orsó páros, ez alatt a néhány perc alatt megfújták a start pozícióban leszúrt ágasokat. Valakinek biztos szüksége volt rá... Szerencsére egy kő is volt az ágas mellett, ami jelezte honnan indult a pálya, így nem kellett újra kimérni a további dobásokhoz a távot.

A puding próbája az evés - szokták mondani -, így már én is alig vártam, hogy érezhessem, hogyan viselkedik a felszerelés fárasztás közben. Mindig a dobálós peca irányba húz a szívem, most sem volt ez másképp. De ez nem véletlen, hiszen ebben a tökéletesen összehangolt párosban rejlő tartalékokat itt lehet a legjobban szemléltetni. Olyan vizet kerestem, ahol mindenképpen előnyt jelenthet a nagy dobótávolság. Így esett a választás az egyik kedvenc vizemre, a Harsányi horgásztóra. A foglalás már jóval korábban megszületett, már a tavalyi évben, de ennek a korai foglalásnak megvan az a hátránya, hogy nem tudhatja az ember milyen időjárás lesz a választott időpontban. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy minden évben az első Harsányi horgászatom tartogat valami olyan meglepetést, amitől kicsit keserűbb lesz az ember szájíze. Az idei tavasz nagyon szeszélyes volt, sokáig elhúzódó hideggel, majd hirtelen jött szinte nyári meleggel fogadott minket. Nekem sikerült pont úgy lefoglalnom a horgászatot, hogy a jó idő első napjait tölthettem a parton, ami a kényelmi szempontokat figyelembe véve nagyon kellemes volt. A tavaszi éledő természet is rohamléptekkel követte a hirtelen felmelegedést, megérkezésünkkor még kopár, szinte őszi arcát mutatta mögöttünk az erdő, de amikor búcsút vettünk a helytől, már minden rügyben pompázott. Megmondom őszintén, áldoztam volna egy kicsit ebből a csodálatos időből a halfogás oltárán. Inkább lett volna egy kicsit rosszabb idő és jött volna egy-két igazi öreg mohos hátú bajuszos. Nem akarok kifogásokat gyártani, hiszen sikerült jónéhány szép példányt a matracra fektetni, de a hirtelen jött felmelegedés láthatóan a tó legsekélyebb részébe húzta a halakat. Ebben a sarokban egy kis öböl részen, ahol 80 - 100 centiméter a víz, hihetetlen mennyiségű ponty gyűlt össze. A halmozgások is ezt mutatták és a sporttársak fogásai is, akik ezeken a sekélyebb részeken vagy ezek közelségében horgásztak. Míg lent, a mély részeken voltak olyanok, akik kapás nélkül úszták meg a 48 órás pecát. Az én helyem valahol középtájt volt.

 

Ahogyan a fák, úgy a tó élővilága is hirtelen életre kelt, de ez a sekélyebb vizekben sokkal gyorsabb, mint a mély részeken, hiszen akár több Celsius fok eltérés is lehet. Még a szél sem fújt, hogy összekavarta volna a vizet, ezzel kicsit kiegyenlítve a hőmérsékletét. Bár, úgy gondolom ebben a helyzetben a szél sem hozott volna Páli fordulatot a halak helyhez kötöttségében, hiszen mi is szívesebben tartózkodunk ilyenkor a napon és szívjuk magunkba a nap sugarait, mint egy árnyékos helyen, ahol esetleg ugyanannyi a hőmérséklet. A víz pedig, minél mélyebb, annál jobban elnyeli az amúgy is gyengébb tavaszi napsugarakat. Tehát a sekélyebb víz volt eredményesebb az adott körülmények között. Mindentől függetlenül a hely és a feladat adott volt, meg kellett oldani. Harsányra általában az jellemző, hogy a halak a tó közepén tartózkodnak, ami úgymond egy kíméleti rész. A tavat körbe lehet horgászni, de csak a parti pecát engedik, így van egy olyan rész, amit egyszerűen a fizikai korlátaink miatt nem tudunk elérni. Itt azért lehetünk eredményesek, ha nagy távot tudunk meghorgászni, mert erről a biztonságot nyújtó középső részről a part felé, azaz az etetések felé mozognak a halak. Ha a mi etetésünk és csalink van a legtávolabb, akkor ezt találják meg először a halak és kevésbé kell versengenünk a szomszédos horgászok etetésével. Ezért a bójámat meglehetősen távolra tettem be, kb 145 méterre. Sokszor járok úgy, hogy olyan távra rakom a bóját, hogy az már éppen azon a határon van, amit elérek, de valahogy a horgászat végére mindig túl tudok rajta dobni. Mondjuk, állandóan az jár a fejemben, hogy „Nem igaz, hogy nem tudok nagyobbat dobni…” és akkor csak azért is megmutatom, de igen! Ez egy jó módszer, ha gyakorolni, fejlődni akarunk a távdobásban.

A tervezettnél később tudtam csak megérkezni, így a táborépítés után már nem volt időm parittyás anyagot keverni és be is esteledett. Így, az első este a csónakos etetésnél maradtunk, melyre a tó szabályzata lehetőséget ad. A botok a helyükre kerültek, de mivel egyből munkából érkeztem, kellően fáradt voltam ahhoz, hogy főzött golyókat tegyek fel a hajszálra és egy nyugodtabb, pihenős éjszakára készüljek. Sajnos ez a tervem nagyon is jól sikerült, mert éjszaka nem volt kapás. Reggel az ébredést követően már gyorsan felkerültek az oldódó bojlik és már kevertem is a parittyás anyagot. A ritmusos, folytonos etetés meghozta a halakat, még ha Harsány igazi arcához mérten jóval kevesebbet is, de végre érezhettem a boton, hogyan dolgozik egy hal alatt. Tényleg igaz az, hogy semmilyen kívánnivalót nem hagy maga után a felszerelés. A bot egyáltalán nem merev, nagyon jól lereagálja a halak hirtelen irányváltásait, ilyenkor a féknek szinte meg sem kell szólalnia, a bot végzi a dolgát. De ha egy vehemensebb roham következik, a fék tökéletesen adagolja egyenletes fékerővel a zsinórt. Fék letapadásról vagy megszorulásról szó sem lehet, de ez ettől a felszereléstől alapvető elvárás. Úgy tűnik a Harsányi tó is folyamatosan változik és ezt a változást fel kell tudni ismerni és kihasználni, ha eredményesek akarunk maradni. Igaz, mi a halakat most is csak nagy távolságból tudtuk megfogni de aki a tó sekélyebb részén hogászott, annak nem kellett ilyen messzire horgászni és onnan is eredményes tudott lenni.

 

Summázva a tapasztalatokat azt kell, hogy mondjam, még ha a legszigorúbb követelményrendszert is állítjuk fel ezzel a horgászfelszereléssel szemben, akkor sem találunk olyat, amire azt mondhatnánk, hogy „ezen a részén lenne még mit javítani”. Nehéz azt szavakba önteni, amikor a felszerelést kézbe vesszük és látszik a meglepődöttség, „Úr Isten ez milyen könnyű” és mégis hatalmas tartalékok rejlenek benne, nagyon szép távolságok érhetőek el vele. Fárasztásnál minden úgy dolgozik, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az orsó futása fárasztás közben is, de akár üresen, a felszerelés kihúzásakor is érezhetően könnyedebb fut bármelyiknél, amivel eddig találkoztam. Azt kell mondjam, hogy ez a felszerelés így ahogy van tökéletes.