Feel Alive.

Termék keresés:

HERNYÁK AURÉL

A horgászat ideális módja annak, hogy közel kerüljünk a természethez, jobban megismerjük a minket körülvevő világot és önmagunkat. A legkedvesebb horgászmódszerem a pergetés: kellően aktív, sok mozgással jár és állandó koncentrációt igényel. A ragadozóhalak vadászata azt a flow-t hozza számomra, ami már önmagában élmény. A halfogás, közelebbről a kapás pillanata pedig a folyamat csúcsa. Az is remek élmény, hogy a zsákmányösztön kiélése nem feltétlenül vet véget a halak életének, hiszen újra útjukra engedhetem őket. Ez az egészséges állomány biztosításának felelőssége, a jövő záloga.

Legszívesebben feketesügérre, balinra, csukára, csapósügérre és kősüllőre pergetek, de örülök bármilyen horgászlehetőségnek. Szívesen próbálkozom ismeretlen vizeken, akár távoli tájakon is. A horgászatnak köszönhetően számtalan remek embert ismertem meg, fantasztikus helyeken jártam, és olyan pillanatokat éltem át, amelyekre örökké emlékezni fogok. Álljak parton vagy épp csónakban  - ha pecázom, azt érzem, hogy igazán élek, nem pedig csak vagyok. Ahogy a Daiwa szlogen mondja: #feelalive 

 HALÁSZ ATTILA

A békéshalas finom pecával indult minden még gyerekkorban és nagyon hamar  - az akkor még ritkán beugró - pontyok horgászata lett az igazi szerelem. A célirányos horgászat egyre gyakorlottabbá és talán mondhatom azt is, hogy eredményesebbé tett. A kapitális halak megfogásának az élménye hamar a modern úgynevezett bojlis pontyhorgászat irányába fordított, olyan fanatizmussal, hogy már az első horgászaton eredményesen használtam a saját magam készített csalikat. A pontyhorgászaton belül a parti „dobós” irány az, amit leginkább szeretek. A távdobás iránti érdeklődés is így alakult ki és, így kerültem kapcsolatba a Daiwa céggel is, amikor 2011-ben a Pontyfogó világbajnokságra kijutva olyan megbízható felszerelést kerestem, amivel kimagasló távolságokat lehet elérni és úgy érzem ez sikerült is. Legnagyobb örömömre hazánkban megrendezett távdobó versenyeken többször sikerült elérnem a legnagyobb dobást ezen felszerelésekkel.

 

SZTAHOVITS PÉTER

Bár a horgászat számtalan műfaját kipróbáltam kicsi koromtól, végül a pergetés lett az, ami végleg magával ragadott és a mai napig nem enged el. Minden fajta műcsalis technikát szívesen űzök, de kétség kívül a plasztik csalis technikákat érzem igazán sajátomnak. Mániákusan kergetem a sügérféléket, első sorban a süllőt. Kedvenc vizem a Duna, ami mellett felnőttem, de szívesen látogatok el az ország nagyobb vadvizeire, illetve olykor a határokat átlépve külföldre is, néhány emlékezetes rávágás reményében. 2009 óta írok különböző horgász témájú lapoknak, weboldalaknak. A Daiwa cég teszt és versenyhorgászaként időről időre pergető versenyeken is próbára teszem magam. Szinte minden szabadidőmet a vizen, víz mellett töltöm. Ennek első számú oka az, hogy a peca tesz igazán boldoggá. A második, hogy újabb és újabb tapasztalatokat szerezzek. A harmadik pedig, hogy álmaim kapitális halait felkutassam, majd a nagy találkozás után fair partnerként őket visszaengedjem.

KONCZ DÁVID

Koncz Dávid

Koncz Dávidnak hívnak és mióta eszemet tudom horgászok. Eleinte mint mindenki más így hát én is a békés halak horgászatával kezdtem pályafutásomat. Szerettem volna minél több technikát és tapasztalatot gyűjteni a pergető horgászatról, ennek az ideának a következtében kezdtem el ezzel mélyebben foglalkozni és lassan már 10 éve, hogy a kedvenc horgászatomnak mondhatom. Mindazonáltal még most is jól esik néha egy kis nyugalmas feederezés.

Legtöbb szabadidőmet a Tisza-tavon töltöm mely nagyon közel áll a szívemhez és nem túlzok ha azt mondom, hogy itt kiélhetem a pergetés iránti megszállottságom.  Igyekszem minél többet a vízen lenni, ezáltal formálni a tudásomat, képezni magamat, hogy a legjobbat tudjam nyújtani.